2017. március 1., szerda

Johnston

A Zsivány egyes kapcsán több helyütt is lehetett olvasni arról, hogy a Halálcsillag szuperlézer-jelenetében az egyik birodalmi technikust nem más játszotta el, mint Rian Johnson, a VIII.rész rendezője. (A másik technikus pedig az asszisztense.)
Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ez egy régi hagyomány folytatása, ugyanis az 1977-es filmben szintén a Csillagok háborúja alkotói közül választották ki a szereplőket az ugyanilyen jelenethez. Egyikük Jon Erland, az ILM modellkészítője, akinek a neve az Ezeréves Sólyom modellen is olvasható, másikuk pedig Joe Johnston, aki modellkészítésen kívül rengeteg tervet, vázlatot is készített a filmhez, és őneki köszönhetjük egyebek mellett az Ezeréves Sólyom dizájnját.





Johnston még egy szerepben látható: amikor az Ezeréves Sólymot beszippantja a Halálcsillag vonósugara, akkor megfigyelhetünk a képen két rohamosztagost is, akiknek a felszerelése űrbéli sétára alkalmas kiegészítést kapott.
Az egyikük Joe Johnston volt, a másikuk pedig szintén ő, saját maga mellé montírozva.


Legalábbis minden erre vonatkozó forrás azt írja, hogy Johnston volt az kétszer (jól látható, hogy az alkarpáncél mindkettőre egyformán rövid), így viszont nem tudom mire vélni az alábbi fényképet:


Johnston egyébként a folytatásban, A Birodalom visszavágban is szerepelt, ám ezúttal a felkelők oldalán. Az utómunkálatok vége felé, a film premierje előtt pár hónappal találta ki Lucas, hogy még egy jelenetet fel kell venni, ami a lázadók hangárjában játszódik, és néhány tiszt beszélgetését mutatja. Az ILM munkatársainak lett felajánlva, hogy szerepelhetnek a jelenetben. 50 meghallgatás zajlott egy teljes napon át, és végül Ralph McQuarrie, Michael Pangrazio meg néhány modellező kapta meg a szerepeket. Az egyetlen szerep, amihez szöveg is tartozott, Joe Johnstoné lett. 1980. február 9-én, tízszer vették fel a jelenetet, de Johnston egyszer sem tévesztette el a szövegét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése